fejlec_3.jpg
fejlec_1.jpg
fejlec_2.jpg
fejlec_4.jpg
fejlec_5.jpg
fejlec_1.jpg

A korábbi évfolyamok tapasztalatai

Vértező I.

Bartal Miklós
Billes Viktor
Bujbáci Bálint
Csermák Tamás
Márky Ádám
Ther Tamás
Uzsaly Bence

Vértező II.

Alföldi András
Kiss Ádám
Jelencsik Mátyás
Pataki János
Palásthy János
Schumicky Pál
Simon Dániel
Zemlényi Csaba

kísérő:
Ther Tamás

Vértező III.

Abai Kristóf
Csermák Ádám
Fehér Gábor
Horváth István
Ormándi Simon
Palásthy Gergely
Ther Péter Pál
Wangler Sebestyén

kísérők:
Márky Ádám
Ther Tamás

Vértező IV.

Alföldi Péter
Angyal Bence
Domokos Levente
Guld Péter
Lipóczki Szabolcs
Mészáros IStván
Ormándi Jakab
Palásthy István
Pataki József
Rajna Keve
Szelestei Bálint
Tihanyi Fülöp

kísérők:
Kiss Ádám
Márky Ádám

Vértező V.

Bárkovics Gergő
Paulovics Zoltán
Pór Márton
Rábai Bence
Rodler Kristóf
Szegner Ádám
Tempfli Gellért

kísérők:
Fehér Gábor
Ther Péter Pál

 

Vértező I.

Tomi

Mint az egyik kitalálója és főszervezője, valamit egyben az első évfolyam résztvevője is, kicsit összemosódik bennem, hogy mit adott mint résztvevőnek, és mit adott mint szervezőnek.
Ami független e kettőtől, és sokat jelentett, hogy abban a másfél évben tartoztam valahova. A havi rendszeres találkozások, az azokra való készülés egy állandó, ismétlődő, jól kiszámítható keretet adtak. Akkor nem éreztem, hogy ez nagyon számítana, de így visszatekintve nagyon meghatározó volt. Aztán ami ebből következik, hogy kaptam egy olyan közösséget, ahol amellett, hogy olyan kérdésekről lehetett együtt gondolkozni, amik mindenkit érdekeltek, egy tényleges közösség is voltunk. A heti levelekkel a havi egy találkozás ellenére szinte napi kapcsolatban voltunk, hordoztuk egymást az élet megpróbáltatásain át, ami tényleg könnyebbé tette a gondok leküzdését.
A hallgatott előadások, a megismert emberek, a velük való beszélgetések, a Vértezőn túlmutató velük való kapcsolat, önmagában nagyon sokat adott, számomra mégis két másik sík adta a legtöbbet.
Az egyik, hogy Tamással, aki szintén kitalálója és szervezője volt a Vértezőnek, együtt kellett dolgoznom. Mi ketten sok mindenben nagyon különbözőek vagyunk. Szemléletmód, munkatempó, fontossági sorrend… Viszont a feladatokat együtt kellett megoldanunk, és közös pontot kellett tenni a végére. A harcok, a kompromisszumok, a meggyőzés tudománya, a kiállás azért, amit máshogy gondolok, és emellett megoldáskeresés... Szóval nekem ezekben a dolgokban való fejlődés adta az egyik legtöbbet. Szinte nap, mint nap tapasztalom a munkahelyemen ennek előnyét.
A másik, ami szintén nagyon fontos és szebbé teszi az életem, hogy a Vértező megerősített abban, hogy jó ember vagyok. Tudom, honnan jövök, tudom hova tartok, és tudom, hogy ahogy élek, ahogy gondolkozom az jó, Istennek tetsző, és az üdvösség felé visz. Nagyon jó ezt tudni, és a Vértezőnek köszönhetem, hogy ebben megerősödtem.

 

Tamás

Volt szerencsém ott lenni a Vértező ötletének születésekor. Valami komolyat szerettünk volna. Olyat, amiben végre nem mi mondjuk meg a tutit, hanem jó emberek, igaz emberek jönnek, és segítenek: válaszolnak a kérdéseinkre, kinyitják szemünket valami újra, rendbe teszik bennünk, ami kusza, vagy csak elmesélik, ők hogyan élnek, hogy élik meg keresztény hivatásukat.
Kemény munka volt, míg elérkezett a kezdő alkalom, a Megérkezés a Bory-várban! Sokat vártunk, és tele voltunk reményekkel. És egy remek csapat jött össze! Jó volt érezni, hogy közösen akarunk valami nagyot, valami szépet.
Azt kell, hogy mondjam, hogy a Vértező szinte maradéktalanul beteljesítette azokat az elképzeléseimet-vágyaimat, amelyekkel nekiálltam. Nagyon szép imádságos és mély időszak volt. Ugyanakkor nagyra vágyó és lelkesítő, szép, új gondolatokat hozó.
Kiváló embereket hallhattunk a másfél év alatt, akik egytől-egyig olyan hiteles példát adtak, hogy a saját magam eszménye mindennek fényében szintén egyre jobban kibontakozhatott.
Szép volt megtapasztalni alkalomról alkalomra a közösség egységét. Annak kisebb-nagyobb viharait és újbóli békéjét. Szép volt hordozni egymást imáinkban, és megtapasztalni az összetartozást a nehezebb időszakokban.
A záró schönstatti út pedig egészen csodálatos módon varrta el a még kusza szálakat. A lelki otthonosságnak egy olyan szép élményét adta, ami azóta is sokat jelent. A közös munkatársi szövetség megkötése pedig egy olyan momentum volt számomra, - és talán valamennyiünk számára, - amiben egy új irányt találtunk keresztény küldetésünknek: a Szűzanya munkatársaiként jelen lenni, és dolgozni a hétköznapokban.

 

Viktor

Nekem (igazából meglepő módon) otthont, családot adott. Egy egymásról tudó, egymásra odafigyelő emberi közeget, egy nagyon sajátos másfél évben.
A heti leveleknek köszönhetően megvan e másfél évnek a teljes krónikája hétről hétre, ami hatalmas érték.
Nagyon jó volt, hogy végre hallhattunk embereket, végre nekünk mondtak dolgokat (jó dolgokat :-)), hogy lehetett kérdezni, és nem nekünk kellett megpróbálni okosnak lenni.
Jó, hogy nem csak két-három órára, hanem egy egész napra jöttünk össze alkalmanként, és még jobb, hogy voltak többnapos összejövetelek.
Sokat ért, hogy a Megérkezés és a záró schönstatti lelkigyakorlatot a szervezők nagyon jól összerakták - és egyáltalán: hogy nekem nem kellett szervezni.
Lehetett örülni és tanulni, többé válni a Vértező közben és általa: Hogy sokkal több a készség, amint az adottság, a készségek pedig fejleszthetők, vagyis én sem vagyok elveszve :-) ... hogy zuhanó repülőn nincs ateista ... hogy Jézus sem a keresztet szerette, hanem az embereket ... hogy a kudarc nem vég, hanem kezdet :-) ... hogy egy férfinak is lehet hivatása a családja...
Szép abba belegondolni, hogy a vértezősök mennyi mindenben lehettek már eszközök a Fiúmozgalomban és „azon túl” is (pl. budapesti Kentenich pedagógiai előadások, Bence kórusa). És hogy lehet azt hinni, hogy a szűk és tágabb környezetüknek fognak még jót és örömöt hozni Mária vértben járó szövetségesei.

 

Miki

Amikor elkezdtük, engem az motivált leginkább, hogy mi formáljuk a magunk ízlése szerint, mivel általában mindent készen, megrágva kapunk. Vonzó volt, hogy elég jó társaságnak ígérkezett az első évfolyam. Akkoriban pont arra volt szükségem, hogy találjak egy közösséget és a nyomasztó egyetem mellett egy kicsit éljek is. Persze munka volt ez is, de teljesen másképp.
Szép lassan megismertük egymást, közösséggé kovácsolódtunk. Meghallgattuk egymás gondját-baját, figyelemmel követtük, segítettük a másikat és imádkoztunk egymásért. Rengeteget segített abban, hogy célokat és eszközöket találjunk, amiért dolgozhatunk nap mint nap. Ha nehézségekbe ütköztünk, akkor egymást segítve túl tudtunk jutni rajta, ki tudtuk hozni egymásból a még jobbat.
Az előadások nagyon nekünk szólóak voltak. A Vértező keretein belül olyan emberekkel találkozhattunk, akikkel egyéb úton igen nehezen lehetett volna, és főleg olyan helyzetben, hogy abszolút a saját egyéni kérdéseinkre keressük a személyes választ. Nagyon jó volt megtapasztalni azt a fajta figyelmet és segítőkészséget, ami felénk irányult. Amikor a 94 éves Placid atya is első megkeresésre rögtön ugrott a naptáráért és mondta, hogy mikor ér rá. A többiek szintúgy... Az előadások és a magunkban ébredt gondolatok nyomán feladatokat kerestünk és személyes elhatározásokat. Ezekben a feladatokban tudtunk nevelődni, fejlődni. Persze sokszor elbuktunk, és elkeseredtünk, de mindig tovább tudtunk menni és ezáltal erősödtünk. Néha voltak konfliktusok egymás közt is, de ezek is összébb kovácsoltak minket. Nagyon jó volt megtapasztalni a közösség épülésének ezeket a fázisait.
Személyesen nekem az imaélet fejlődése volt a legszebb gyümölcse, és az egyik legnagyobb feladata. Jó volt látni, hogy a többiek is hogyan változtak a közösség hatására, és, hogy mit jelentett végül a Vértező, összevetve az indulással. A végén láthattuk, hogy milyen derék munkát végeztünk és, hogy egy jó dolgot hoztunk létre!

 

Ádám

Hogy mit adott nekem a Vértező? Ha legegyszerűbben akarom megfogalmazni, akkor Schönstattott. Jómagam ugyanis, úgy mondtam igent a Vértezőre, hogy előtte nem igazán ismertem még a mozgalmat, igaz ugyan, hogy tagja voltam a „Csirkéspalacsinta” csapatnak, de pécsi tanulmányaim miatt csak mint a „levelező tagozat”. Így hát a Vértező másfél éve alatt rengeteget tanultam Schönstattról egyrészt a meghívott előadóktól másrészt a többi vértezőstől, legyen szó tárgyi tudásról, vagy arról, hogy hogyan lehet igazi schönstattiként élni és dolgozni a hétköznapokban. Jó volt megismerni azokat, akik rengeteget tettek és tesznek a magyar mozgalom előmozdításáért.
Továbbá kaptam egy nagyon remek - kiváló emberekből álló - schönstatti közösségét, ahol mindenkinek célja volt a másfél évvel és ez rengeteg motivációt adott és sokszor mozdított ki egy-egy mélypontból. A februári „igen” rengeteg plusz feladatot is jelentett, már ha csak arra gondolok, hogy mindig meg kellett szervezni, hogy ráérjek a havi alkalmakra, ami korántsem volt egyszerű, és a heti rendszerességgel írott heti levelek vagy az alkalmakon a következő hónapokra vállalt plusz önmegtagadások ill. személyes vállalások is sok energiába kerültek. De közben is éreztem, így utólag visszanézve meg pláne látom, hogy rengeteg hasznom származott ezekből.
A vállalt feladatok teljesítése vagy legalábbis a próbálkozások közben pedig nagyon jól megismerhettem önmagam. Ráébredtem, hogy mik a gyengeségeim, mik azok a tulajdonságaim, amik igencsak hátráltatnak egy feladat végrehajtásában, vagy mik azok a célok, amik motiválnak, amikért lelkesedni tudok. A havi alkalmak pedig rendszert vittek az életembe, ami nagyon-nagyon jó dolog, főleg most, rendszer hiányában érzem ezt.
Amikor eldöntöttem, hogy belevágok, azt gondoltam, hogy ez egy nagyon jó lehetőség, hogy az ember sok munkával egy kicsit jobbá váljék, és ebben azóta sem kellett csalódnom.

 

Bence

Számomra a Vértező súlypontja az a gondolat volt, hogy önmagunkat neveljük, de közös erővel, egymás segítségével, és ez által többre megyünk, mint egyedül.
Kezdetben adott egy jó társaságot, és egy jó célt, hogy együtt csiszoljuk azt a személyiséget, amivel hátralévő életünkben sáfárkodni fogunk.
Aztán adott találkozásokat hiteles emberekkel. Adott megerősítést a sejtéseimben, és láthattam, hogy nem csak én gondolom és teszem így a dolgokat. Adott szervezett kereteket az önmagamra figyelésre, tapasztalataim dokumentálására és megosztására, amely sokat segített a konkrét megvalósításban. Terepet adott a gondok és örömök megosztására, és az egymás hordozására.
Egymás hordozása során tovább gyakorolhattuk az imát, és igen nagy imatőkével járkálhattunk a világban, ez pedig meghozta a gyümölcsét. Sok jó szót és bátorítást kaptam, melyeket elraktároztam a nehéz napokra. Gyakoroltuk egymás nagynak látását, és a többiek nagynak látása saját naggyá válni akarásomat is erősítette. Kaptam sok közösségi élményt, melyekre szívesen emlékszem. Fontos szeletkéje volt életem egy izgalmas szakaszának. Jó volt, hogy együtt is éltük a Szűzanyával kötött szövetségünket.
És a végén a tapasztalatból bölcsesség lett, a küzdelemből erő, a lelkesedésből tett, a jó szóból barátság, az imádságból istenkapcsolat, a munkából gyümölcs. Megtanultam jól használni azt, ami adatott.

 

Bálint

Fél évvel az első évfolyam elindulása előtt kezdtem el tevékenyebben is részt venni a Fiúmozgalom életében, így számomra a Vértező első körben a mozgalommal és tagjaival való mélyebb kapcsolatot jelentette. Aztán a Megérkezéskor lelki értelmet is nyert. Úgy éreztem, Isten és a Szűzanya teljes, feltétel nélküli bizalmat kér általa. A Vértezővel párhuzamosan készültem bérmálásomra, és lelkileg épp mélyponton voltam. A megváltozott kapcsolati viszonyok miatt átértékeltem a fontos dolgokat az életemben. Ebben a helyzetben hívott Isten arra, hogy egészen Rá figyeljek, és oda menjek, ahova küld.
Az első félév remekül zajlott, minden alkalom után lelkileg feltöltődve tértem vissza Pécsre, s ennek gyümölcseit a bérmálásomkor is tapasztaltam. S mintegy megkoronázva az első időszakot, a júliusi lelkigyakorlaton megkötöttem a Szeretetszövetséget. Ekkor már tudtam, hogy a Szűzanya kicsit másfajta folytatást képzelt el számomra a Vértezőben: lelkivezetőm tanácsára 2009 augusztusában tizenegy hónapra elmentem Franciaországba, egy nemzetközi evangelizációs iskolába. Az oktatás teljesen franciául zajlott, én pedig nyelvtudás nélkül mentem ki. Viszont tudtam, Isten nem ad olyan feladatot, amihez ne adna segítséget is. A Szűzanyával kötött szövetség, és a vértezősök imái, heti levelei hatalmas lendületet, lelki erőt adtak. A franciaországi tematika illeszkedett a Vértező beosztásához. Ősszel saját helyünk felismerése a világban, az Egyházban, tavasszal pedig gyakorlati megvalósítás. Esetemben három evangelizációs misszió (utcán, egyetemeken, közép- és általános iskolákban, plébániák mellett). A befejezés pedig ugyanúgy Schönstattban volt. Én pont a szövetségkötésem évfordulóján lehettem ott, s így az Ősszentélyben, mise keretén belül újíthattam meg. Deo gratias!
A Vértező nagyon fontos sarokpontja lett az életemnek, nevelődtem általa. Bár voltak nehézségek a kezdeteknél, és nem volt könnyű felismerni, hogy pont azzal folytatom a vérteződést, ha elhagyom az országot egy időre, de összességében remek volt!

<lap tetejére>

Vértező II.

Matyi

Számomra a Vértező II. egy olyan közösség volt, ahol hozzám hasonló gondolkodású fiatalokkal találkozhattam. Beszélgetéseink során jó volt tapasztalni, hogy hasonló problémákkal szembesülünk. Ezeken keresztül megérezhettük, hogy nem vagyunk egyedül. Egymás támogatását még a hétköznapokban is megérezhettük a különböző szervezések vagy éppen egy-egy sörözés-beszélgetés keretében.
A Vértező II. egy eszközrendszert kínált fel a tudatos élet szolgálatá-ra és megteremtésére. Mégis éppen annyira volt képes hatni, amennyire belevetettem magam. Ennél fogva úgy érzem, hogy egy kihasználatlan eszközzé lett. Jézus azt mondta, hogy az új bor új tömlőbe való, és új fol-tot sem varrnak régi ruhára. Így hát a folt maga volt a Vértező, de a fel-fogásom régi ruha volt, melyre nem illett ez a folt. Egészen a másfél éves folyamat végéig nem tudtam átadni magamat és a szívemet a folyamatnak, de a végén mégis ráéreztem az ízére.
Az előadásokon keresztül megismerhettük az előadókat, az alkalma-kon és beszélgetéseken keresztül pedig egymást. Így egy igazi kapcsolati tőke is ki tudott alakulni. Nem kifejezetten üzleti értelemben, hanem inkább egy olyan hálóban, amely képes lehet segíteni és megtartani, ha segítségre vagy tanácsra szorulnék.
A Vértező II. segített jobban megismerni és megérteni a schönstatti mozgalom magját és vezérgondolatait. A mozgalomban képviselt érté-kek a saját értékrendemet és felfogásomat is jelentősen átalakították, bár ebben a párhuzamosan futó CsirkésPalacsinta csapatnak is nagy szerepe volt – igaz, személyi egyezés is volt a két közösségben. Nemcsak a közösségi élmények jelentenek számomra változást, hanem olyan személyes példákat is láthattam, amelyek személyesen nekem mindmáig sokat jelentenek. Fel tudok nézni azokra, akikkel együtt végeztük ezt a lelki programsorozatot.
A Vértező II-t lezáró schönstatti utazás olyan lelki élményekkel gazdagított, amire nem is számítottam. Az alapos ráhangolódás, a tényleges felkészülés és a hely szelleme mély lelki élmények sorozatát idézték elő bennem. 
Köszönet a másfél év fáradozásaiért mindazoknak, akik lehetővé tették és támogatták a Vértező II-t.

Ádám

Nehéz pontosan megmondani, hogy mit is jelentett számomra a Vértező. Valahogy úgy érzem, hogy nagyon szervesen kapcsolódik minden máshoz, ami ebben az időszakban történt. Nyilván ez így van rendjén, de az értékelést és a mérlegvonást kicsit megnehezíti.
Ami nekem nagyon sokat jelentett, az elsősorban az a hihetetlen gazdagság és bőség, amely körülvett minket ez alatt az idő alatt. Az első évfolyam áldozatvállalása, a rengeteg munka, befektetett energia és átgondolás, amely nagyon meglátszott a programok színvonalán. Az ünnepek – mint a Megérkezés vagy a Bankett – valóban Ünnepek voltak, így, nagybetűvel. Olyan élmények kötődnek ezekhez az alkalmakhoz, amelyeket nem akarok leírni a következő évfolyamok miatt – hadd legyen számukra is meglepetés – de nekem egy-két kép, pillanat, érzés végképp bevésődött az emlékezetembe. Mondják, hogy élményekkel nagyon jól lehet tanítani, átadni, és ezt mi megtapasztalhattuk.
A másik dolog nyilván az előadók személye és példája. Egyszerűen olyan formátumú emberekkel találkozhattunk, akikkel máshogy igen nehéz lett volna összehozni egy két-három órás magánbeszélgetést. És őszinték voltak, megismerhettük őket, nem „előadók” voltak, hanem emberek. Persze rengeteg jó gondolatot mondtak, tele vannak velük a jegyzeteim és ezek közül nagyon sok minden formálta közülük a gondolkodásomat, a hozzáállásomat és a véleményemet. De pár hónap távlatából már kicsit azt gondolom, hogy húsz év múlva azért mégiscsak az fog eszembe jutni a Vértezőről, hogy ülhettem a tihanyi perjel szobájában, és láttam a mozdulatot, ahogyan egy sok éve házas pár megszorítja egymás kezét, amikor a problémáik, vitáik kerülnek szóba.
És végül ott a közösség, a barátok és kapcsolatok, amelyek megmaradtak és igyekszünk figyelni egymásra és most úgy tűnik, hogy sokukkal együtt dolgozunk tovább. Mert a Vértezőnek része a munka is, egyénileg és közösségileg, és azt hiszem, hogy akkor tud belőle igazán profitálni az ember, ha sok energiát fektet bele. Érdemes. 

 

Gio

Nagy várakozással kezdtem, kíváncsi voltam milyen, és hogy mennyit változunk a másfél évében, és nem csalódtam benne, nagyon jó visszanézni, és látni, hogy mennyi mindenben változtunk.
A vértező másfél éve alatt sokat jelentett a rendszeresség, mind a heti levelekben, mind az alkalmakban. Annak ellenére, hogy sokszor nehezemre esett teljesíteni a határidőket, mégis egy keretet adott ennek az időszaknak, melyre nagy szükségem is volt.
A vértező annyit ad, amennyit beleteszünk, hallottuk sokszor, és ez valóban így volt. Ennek ellenére sajnos nem sikerült annyit beletennem, mint amennyit szerettem volna, de így is rengeteget adott nekem. A sok értékes előadás, és az utána levő beszélgetések, nagyon fontosak voltak, és nagyon sok új gondolatot, nézőpontot adtak, melyek a mai napig élnek bennem. Az előadók hitelessége, és életpéldáik sokat jelentettek nekem.
Az társaság is nagyon fontos volt nekem, és nagyon jó volt jobban megismerni egymást az alkalmak során. A Megérkezés, és a schönstatti út, ünnepélyes keretként megerősítettek elhatározásaimban, és elég erőt adtak az aktuális feladataimban is, és a is társaságot nagyon jól összehozta.
Amint az elmúlt időszakban a Vértező az életem, és gondolataim része volt, remélem legalább ugyanannyira, életben tudom tartani magamban, minden gondolatával, és feladatával együtt a következő időkben is, hogy a továbbiakban is növekedhessek általa. 

 

Jani

Számomra a Vértező sok kétellyel kezdődött. A Regnum közösség régóta aktív tagjaként nem tudtam biztosan, hogy jó döntés-e belevágni. Féltem, hogy nem fér majd bele időben, hogy nem tudok mit kezdeni a schönstatti és a regnumi lelkiség párhuzamos megélésével, hogy egyáltalán kell-e, tudok-e ekkora elköteleződést vállalni egy másik közösségben.
Mégis nekivágtam és az idő múlásával hamar választ kaptam a kérdésekre.
Már az első alkalommal kiderült, hogy nagyon jó társaság „verődött” össze, éreztem, hogy jó köztük lenni és sokat tanulhatok tőlük. Erre azért is volt nagy szükségem, mert az életem többi részén éppen lezárultak olyan dolgok, amikből töltekezhettem. Aztán az első félév alatt egyértelmű lett, hogy nem csak a társaság, hanem a lelki haszon is számottevő. Lényegében a Vértező alatt megismertem Schönstattot. Személyeket, csoportokat és a lelkiséget. Ez utóbbi szép és kiemelkedő pontja volt, amikor az első félévet lezáró, óbudavári lelki hétvégén szeretetszövetséget kötöttem.
Összességében Schönstatt egyre inkább forrás szerepet tölt be az életemben, és ebben nagy szerepe van a Vértezőnek. 

 

Pali

Tamás engem már a Vértező I. évfolyamába is hívott, akkor még nem gondoltam úgy, hogy nekem ott lenne a helyem, de két évvel később, amikor megint hívott, mozgolódott bennem, hogy részt kéne venni jobban a fiatalság életében a schönstatti mozgalmon belül, így remek felkészítőnek ígérkezett a Vértező II. évfolyama. Nekünk már könnyebb volt, hiszen egy kidolgozott tematikát kaptunk, ami inkább javaslat volt, mint kötelezően követendő út, így kicsivel kényelmesebb volt az utunk. Az első félév a schönstatti előadások jegyében szólt, amit a 4 vezető házaspár tartott, sok érdekes beszélgetéssel egybekötve, amit Óbudaváron Gertrúd Mária nővérrel zártunk. Itt még érezhető volt, hogy nem igazán kovácsolódtunk közösségé, de erről a második és harmadik félév kitűnően gondoskodott, ahol voltak mindenkinek sebei és "két halálos áldozatunk" is, de a schönstatti útra/úton mindenki megerősödve volt jelen és őszinte közösségé kovácsolódtunk, ahol mindenki tevékenyen részt kívánt venni az ifjúsági mozgalom életében.
Megtanultunk együtt dolgozni ez alatt az időszak alatt és azon kívűl, hogy személyünkben sokat erősödtünk, létre jött egy közösség, egy baráti kör, akik együtt tudnak és akarnak dolgozni a mozgalomért és saját közösségeikért. Mondhatni ennek a gyümölcse a fiúmozgalom elnöksége, ahol most nem egy ember vállára nehezedik a feladatok súlya, és a Vértezős ismeretségből is táplálkozott, Dani és Andris által létre hozott Satöbbi nevezetű csoport, aminek mintájára még sok ifjúsági csoport jön létre reményeink szerint.
Reméljük, hogy ez a másfél év valaminek a kezdete és Szűzanyánk segítségével megmarad a lendületünk és küld nekünk utánpótlást is. 

 

Dani

Az alatt a másfél év alatt, míg a Vértező tartott nagyon sokat változtam, fejlődtem. Ez látszik azon is, ahogy az változott, hogy mit jelent számomra a Vértező. Mikor elkezdtük úgy gondoltam rá, mint vezető-képzőre. Mint a fiúmozgalom akkori elnöke láttam a helyét és funkcióját a közösségen belül és a benne rejlő személyes fejlődési lehetőséget szinte észre se vettem. Ezzel szemben a végére a legtöbbet a közösség élménye, az egymásra figyelés és a személyes harcok megharcolása jelentette. Jó volt látni és hordozni egymás nehézségeit. Ez alatt a másfél év alatt úgy érzem felnőtté váltam. Ez nem csak a Vértezőben zajló munkám eredménye volt, de a Vértező elválaszthatatlan, szerves része volt ennek az útnak. Olyan közeget teremtett számomra, ami számtalan gondolatnak, elhatározásnak volt kiindulópontja. Az, hogy hasonló élethelyzetben kezdtük el a Vértezőt közvetlen, egymásra nyitott, erős személyes kapcsolatokat teremtett, amik mai napig élő és megtartó barátságok számomra.
Az előadások is nagyon nekünk szóltak. Hiteles családos emberektől, atyáktól kaptunk megerősítést, témát és útmutatót, amit személyesen és közösségileg is meg tudunk „rágni”, és sok értékes gondolattal lettünk gazdagabbak. A Vértező jól kialakított napirendje is segítette a hatékony közösségi munkát.
Köszönöm mindenkinek a munkáját, kitartását, lelkesedését, aki lehetővé tette számomra/számunkra a Vértező másfél évét. Igazán remek és előremutató időszak volt! 

 

Csabi

Már többször próbáltam megfogalmazni magamnak és másoknak is, hogy mit is jelentett számomra a Vértező. Az, hogy nehéz e kérdésre válaszolnom, a Vértezőt dicséri. Nehéz válaszolnom, mert a Vértező ideje alatt, az alatt a más fél év alatt a mindennapjaim része volt. A heti levelek írásával, azok olvasásával, az alkalomról-alkalomra kitűzött feladatokkal való foglalkozással, az emberi kapcsolatokkal, melyek ott indultak, vagy ott mélyültek el számomra. Az alkalmakon felmerülő problémák, közös gondolkodások, adott esetben napi szinten is mozogtak bennem. A kialakult jó hangulatú, vidám közösség, melynek valódi megtartó ereje volt és van! A Vértező óta még ma is vannak bevett feladataim, módszereim, melyeket végzek és ott „tanultam” őket. A Vértező szigorúan véve véget ért, de ahogy többször elő is került az alkalmakon, ez tulajdonképpen egy „Élet iskola” és mint ilyen, nem érhet véget! Ez nagyon szép gondolat és igen előremutató.
A Vértező másfél éve alatt a Schönstatt mozgalmat az ott történt dolgok határozták meg számomra. Ebben az időszakban szinte minden Fiúmozgalmi programon ott voltam és azt hiszem ez nem véletlen egybeesés. Nagyon sokat változtam és fejlődtem ez idő alatt. Valahogy minden kötődött bennem a Vértezőhöz. Nagyon hálás vagyok az első évfolyamnak, különösképpen Tamás és Tominak, akik áldozatos munkájukkal lehetővé tették ezt az élményt számunkra! Nagyon komolyan vették ezt a kezdetektől és ennek az őszinte, tiszta, szeretetből fakadó akarásnak, hatalmas értéke van! Újabb köszönet érte Nektek! Isten áldjon Titeket!
A Vértező alapvetően megadta azt, amire számítottam és vágytam, sőt jóval többet is. Az, hogy ma elmondhatom magamról, hogy én tagja voltam a Vértező 2. évfolyamának, büszkévé és boldoggá tesz. Dolgozni fogok magamban azon, hogy az itt tanultak, tapasztaltak, a kapcsolatok ne merülhessenek feledésbe! 

 

Tamás

A Vértező II. szervezésekor erősen fűtött még az első évfolyam tüze, és izgalmas volt belegondolni, hogy mi újat, mi mást hoz ez az új társaság. Tomival és az első évfolyammal igyekeztünk, hogy még jobb, még többet adó lehessen a Vértező II.

Több nagy élményt őrzök magamban erről a másfél évről, amelyek formáltak, erősítettek, mélyítettek.

Vezetői élményként a Megérkezés egész hangulata, az ott lévők nagy tervei és nagyra vágyása, a jóra, a növekedésre való nyitottság volt nagyon szép tapasztalat. Érezhettük, hogy az, amiért annyit dolgozunk, talán valóban nem csak emberi tákolmány: a Szűzanya tán jó eszköznek találja, hogy magához vonzza ezeket a fiúkat! A schönstatti utunk pedig minden kegyelmével, áldásával ennek a kezdeti élménynek a túlcsordulása volt.
Közösségi élményként a folyamatos tenni akarás, a közös jobbra való törekvés, a másik megértésének és megismerésének vágya volt egészen eleven a másfél év során. Különösen erőssé vált a közösségen belül egymás hordozása az imáinkban és beszélgetéseinkben, mikor egyikünknek-másikunknak nehézségei adódtak. A második félév végén karácsonyi ajándékként egymásnak írt gondolatok nagyon sokat jelentettek számomra.
Személyes élményként természetesen az egyes emberekkel kialakult személyes kapcsolat, az előadóink őszintesége, nyitottsága és bölcsessége volt az, ami a legtöbbet jelentett. Izgalmas volt figyelni, hogy kit milyen pillanat ragad meg, lendít előre. Szép volt várni mindenkivel kapcsolatban az átalakulásnak azt az apró csodáját, amit én már az előző évfolyam során is megtapasztalhattam.
Mindezek miatt a másfél év alatt igazán életem részévé vált a Vértező II. Különösen szép tapasztalat volt, hogy amellett, hogy adtam, rengeteget kaptam is ettől az időszaktól. Jobb ember, jobb férj és jobb apa lett belőlem. 

<lap tetejére>

Vértező III.

Kristóf

Amikor a Vértező I véget ért, irigykedve néztem a tablót az óbudavári faliújságon. „Micsoda csapat…  Kár, hogy soha nem tartozhatok közéjük…” És mikor megkaptam Tamástól a meghívót, az addigi schönstatti passzivitásom ellenére, rögtön igent mondtam.

Megtaláltam a helyemet a CSAPATBAN, és igazán mély barátság alakult ki köztünk. Ez az időszak, amikor hétről hétre olvastuk egymás beszámolóit, a beszélgetések folyamán feltettük egymásnak a kérdéseinket, annyira összekovácsolta a társaságot, mintha már sok éve „dolgoznánk” így együtt.

Számomra ez egy eddig még nem tapasztalt dolog. Hihetetlen hogy mennyire nagy erő lehet egy egymást lelkesítő, cselekedni vágyó egyetemista fiúcsapatban. És úgy gondolom, ez a lendület a személyes életünkben és feladatainkban is megmutatkozik, új feladatok vállalására ösztönöz.

Ez alatt a másfél év alatt teljesen megváltozott bennem a világról alkotott kép. A jelmondatunkhoz híven („Isteni derűvel a világban!”) sikerült a gondterhelt egyetemi hétköznapokat pozitív színben látni, és talán ez által másokat is lelkesíteni.Felnőttebb lettem. A Vértező célja, hogy önálló, szabad, szilárd jellemekké neveljük magunkat, és persze neveljen bennünket a Szűzanya. Úgy érzem, ebben is sokat fejlődtem, és így a schönstatti út során bátran mertem Munkatársi Szövetséget kötni.Az egész Vértező alatt lehetett érezni, hogy Mária kísér bennünket, támogat minket. Hihetetlen élmény volt…

Köszönöm szépen!

 

Ádám
A vértezőt elkezdeni nem egy könnyű dolog, úgy gondolom, mert egyfajta kötelezettséget vállalok magamra azzal. Mert mi, akik ezt végigcsináltuk, vállaltuk, hogy végigcsináljuk a-tól z-ig.

Sok közös dolog, barátságok köttettek meg az elmúlt másfél év alatt.

Ha néha nehéz volt, akkor tudtam, hogy most csak folytatnom kell, mert hogy folytatni szeretném, erről szólt ez. Sok előadáson keresztül, közösen jutottunk el a saját életcéljaink eszményeink papírra véshető megfogalmazásához. „Közösen eszméltünk fel" mind személyes s közösségi szinten.

Aki azt gondolja, hogy a Vértező egy hagyományos keretekkel működő schönstatti csoport vagy kurzus, hát téved. Inkább egy folyam, ami épp próbál kitörni a forrás helyéről.

 

Gábor

Nehéz röviden összefoglalni, hogy mit is jelentett számomra a Vértező, intenzív másfél év volt. Életem egyik legmeghatározóbb élménye marad. Nagyon jó volt tapasztalni ahogy a másfél év alatt igazi közösséggé formálódtunk, ezek a barátságok ma is tovább élnek. Jó volt olvasni egymás heti leveleit, hordozni egymást imában is. Remek előadókat hallgattunk, akik segítséget adtak abban, hogyan legyünk jobb emberek a világban. Nekem személy szerint nagyon jó volt, hogy rendszert vitt az életembe. Jó volt kiszakadni a hétköznapokból. A havi alkalmakon kitűzhettünk jófeltételeket, melyekről a következőkön be lehetett számolni, így nevelte az ember magát. Nagyon sok emlék kering most bennem, Abaiéknál Pécsen, vagy az Apahétvégén való szolgálat, a nyári lelkigyakorlatról, vagy a schönstatti útról nem is beszélve. Ha azt mondom, Fehér bohóc, vagy Sárkány, minden Vértező 3-as tudja, miről beszélek.

Nyitottság, jó hangulat volt mindig az alkalmakon. Megszerettük a kínai teát. Úgy gondolom, hogy közelebb kerültem a Vértező által Istenhez, Schönstatthoz, új barátaim lettek, meglévő kapcsolatok mélyültek el, sok kérdésemre választ találtam. Nagyon jó volt egy ilyen komoly, erős közösség tagja lenni. Egyre inkább tenni is akarok azért, hogy az emberek megtapasztalják: Isten jó és Schönstatt egy nagyszerű út! Jelmondatunk most is sokszor erőt ad: Isteni derűvel a világban!

Hálásan köszönöm mindazoknak akik segítettek minket ezalatt a másfél év alatt! Úgy érzem sokat fejlődtem!

 

Gergely

Az első találkozásom a Vértezővel az első évfolyam megérkezésén volt, (a zsinat után kicsit segítettünk az előkészítésben).

Aztán mikor egyetemre kerültem, nem is volt számomra kérdés, hogy szeretnék-e részt venni a III. évfolyamban. A Vértező III. indulása előtt elég sokat gondolkodtam a hivatásom kérdésén, s nem tudtam választ adni magamnak, hogy mi is az én utam. Így a Vértezőtől többek között azt vártam, hogy segítse a döntésemet. A Vértező végére szerettem volna dönteni tudni a család és a papi hivatás között. Örömmel mondhatom, hogy sikerült. Így számomra a legfontosabb ajándéka a Vértezőnek, hogy papnak, illetve Schönstatt-atyának készülök.

Nagyon erős közösséget adott, akikkel nagyon sok mindent csináltunk közösen. Legyen szó akár szervezési munkáról a Fiúmozgalomban, akár szociális, apostoli munkáról, akár közös szórakozásról. A közösséget erősítette, hogy az évfolyamunk majdnem minden tagja jár(t) a CIF-be, az egyetemista fiúcsoportba is.

A Vértező alatt nagyon sokat tudtam személyesen is fejlődni a magunknak kitűzött kisebb nagyobb feladatok, jófeltételek által. Személyesebbé vált az Isten-kapcsolatom. Megerősített olyan feladatokban is, amelyeket korábban nem igazán vállaltam volna el.

Végezetül pedig munkát adott, ha már egyszer a Szűzanya munkatársai lettünk. Egyelőre fiúmozgalmi teendőket, aztán majd a később ki tudja, hol…
 

Palkó 

A Vértező számomra egy nagy lehetőség volt!

Lehetőség arra, hogy közelebb kerüljek a tűzhöz, schönstattibbnak érezzem maga, és a társaságon, előadásokon, beszélgetéseken keresztül megerősödjek mind hitben, mind a mozgalom iránti elhivatottságomban.

Számomra talán a második félév volt a legintenzívebb. Eddigre már igazi csapattá kovácsolódtunk, megvolt a közös eszményünk, mely megalapozta az általános jókedvet, vidámságot, derűt.

Fantasztikus volt beszélgetni egymással, közelebb kerülni személyesen emberekhez, és bontogatni a szárnyunkat az apahétvége alkalmával. A jó hangulatú együttléteknek nagy elköteleződés lett az eredménye, ennek pedig nagy tervek. Cseppet sem jelentéktelen a Vértező szerepe abban, hogy a Fiúmozgalom vezetését átvéve újult erővel igyekszünk nekivágni az elkövetkező 100 évnek.

Összefoglalva tehát a Vértező számomra egy jó felkészülés volt arra, hogy a Mozgalmat méginkább magaménak érezvén egyre többet és jobban dolgozzak a fiatalokért, és kevésbé fiatalokért egyaránt.

 

Sebi 

Amikor egyetemistaként fölkerültem Budapestre, hirtelen sok minden megváltozott körülöttem. Ebben az újszerű környezetben sokat segített nekem a Schönstatti Ifjúsági Közösség, hogy magamra találjak és a sodródás, vagy a merev nosztalgikus ragaszkodás helyett kialakítsam a saját, érett gondolkodásmódomat és személyiségemet.

A Vértező kétségtelenül a legmeghatározóbb része volt ennek a folyamatnak. Furcsán hangzik, de utólag azt kell mondjam, hogy ez a másfél év nagyon rövid időszak volt. Bőven lehetett volna még mit tanulnom és tapasztalnom. Mégis rengeteg élménnyel és benyomással lettem gazdagabb.

Azt hiszem, ez egy megtiszteltetés, egy kiváltság. Hálásnak érzem magam, hogy a részese lehettem és legyetek Ti is azok, ha elkezditek a Vértezőt, mert higgyétek el, sokat fog majd jelenteni! Akkor is, ha néha éppen nagyon nincs kedvetek hozzá. :D Kevés meghatározó élmény van egy ember életében, amit majd öreg korában föl tud sorolni és boldogan emlékszik vissza rá, de ez bizonyosan köztük lesz.

Nekem a Vértező III. elsősorban közösséget jelentett. Nem mindenki van ezzel így, de ez a szép az egészben. Mindenki azt kapja, ami leginkább a javára válik, hála a Jóistennek és azoknak, akik lehetővé tették számunkra a Vértezőt.

Köszönöm!

<lap tetejére>

Vértező IV.

Péter
Most, hogy vége lett a Vértezőnek, egy kis jó értelemben vett kettősséget tapasztalok, mert egyrészt az egész lezárult, és ahogy volt ez a másfél év, egy intenzív, teljes, kerek és élményteli megtapasztalása volt annak, ahogy Schönstatt működik az emberben és az emberek közt. Az emberben, mert magamat ismertem meg jobban, és magammal lettem jobban tisztában, a magam nevelésében járok egy pár lépésessel előrébb, még ha a cél nyílván messze is. De a mozgalom adott keretet a csapat kialakulásának, az együtt elvégzett másfél év hozta össze azt a közösséget, amit iVértezőnek nevezünk.

Ugyanakkor még mindig élnek bennem az előadásokból, megtapasztalásból, a közösségből szerzett gondolatok, amik még ma is formálódnak bennem és formálnak engem. Ilyen szempontból szerintem ez soha nem is fog lezárulni bennem, hanem mindig tovább fog mozgatni, és ezért tudom mondani rá, hogy örök élmény marad.

Jakab
A Vértezőről mindig is a schönstatti vezetőképzőre asszociáltam, amit persze a már vértezettek mindig tompítottak, hogy nem egészen az. De azért van benne valami. Úgy vágtam bele, hogy nem feltétlenül szeretnék csoportot indítani, vagy a fiúmozgalom vezetésében részt venni, viszont akiket láttam, hogy valószínűleg jönnek a Vértezőre, velük szívesen voltam együtt. A későbbi alkalmakra kialakult egy olyan közösség, ahová szívesen tartoztam, nem az volt bennem, hogy már megint egy olyan hétvége, amikor el kell menni valahova, hanem együtt lehetünk, és közösen fejlődhetünk. Mert szerintem a Vértező lényege az önismeret és az önnevelés fejlesztése keresztény, schönstattos alapokon. És miután felkerültem Budapestre, pont jól jött egy ilyen lehetőség (kb. a középiskolai hittan/hitélet folytatásaként).

Az alkalmakon az előadások inkább csak arra a napra, esetleg egy hétre adtak lökést, persze azért voltak mély gondolatok is, amik megmaradtak, engem inkább maga a társaság motivált, a mai napig minden nap jelez a telefonom a jelmondatunkkal.

A mestermunkámról annyit, hogy az elején kicsit féltem, hogy nem fog beválni, de mióta elkezdtem, sikeres és még élvezem is.

István
A Vértező másfél éve azért tudott olyan mélyre hatni bennem, mert egy rendszeres keretet adott az inspirációnak: annak, hogy akarjak, és tudjak megváltozni! Hiszen a havonta kapott kis feladatok felismertették velem, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre: ez a folyamat (hogy ilyen műszaki/matematikai kifejezéssel éljek) nem egy monoton növekedő görbe, hanem bizony számtalan alkalom adódik (és szükséges) az újrakezdéshez. Mert az önnevelés az valahol túlmutat rajtunk, és önerőből nem megy… Az pedig, hogy havonként olyan emberekkel találkozol, akikben mindig van valami amiért fölnézhetsz, és amit csodálhatsz bennük megtanított két dologra: (1.) nem csak ebben a 11 fiúban van csodálni való, hanem érdemes másokat is közelebbről megismerni, (2.) mindig és mindenkor küzdhetünk a magunk jobbá válásán.És most leírhatnám, hogy a Vértező milyen gyökeresen megváltoztatta az életemet… - ha igaz lenne. De nem az: nem gyökeres változást okozott, inkább csak önmagam egy kicsit jobb változata lettem.

Keve
A Vértező másfél évének élményeiből 3 dolgot szeretnék kiemelni:

1. Példák: még amikor csak ismerkedtem Schönstattal és az emberekkel, már akkor is feltűnt, hogy akik schönstatti szellemiségről, kegyelmi tőkéről, szeretetszövetségről, stb. "prédikálnak",  kivétel nélkül nagyszerű emberek és hiteles keresztény életet élnek. Hát ez a Vértezőn még inkább így volt. Minden egyes emberre, akikkel a Vértező során találkoztam (előadó, vezető, vértezett), fel tudtam nézni és példaként tudtam tekinteni. Számomra ez azért volt különösen pozitív élmény, mert az ilyen példák voltak képesek motiválni arra, hogy én magam is elinduljak a fejlődés, példává válás útján.

2.Önismeret, önnevelés: a Vértezőn elég sokat foglalkoztunk ezzel a két dologgal. Hiszen a Vértező központi eleme, hogy önálló, szabad, szilárd jellemekké váljunk. Természetesen nem arról van szó, hogy a Vértező végére megismertem és megneveltem magam. De foglalkoztunk vele rendszeresen, beszélgettünk róla közösen, időt szántunk rá, törekedtünk a jobbra, elindultunk-megálltunk, de megint elindultunk. Ezért volt nagyon nagy lehetőség a Vértező, mert tudtam, ezekkel a dolgokkal igenis foglalkozni kell és egyedül (egyetem, suli, munka, stb. mellett) nagyon nehéz. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg kis konkrét praktikát ismertünk meg arra, hogyan lehet haladni ebben a témában. Ezek bizony a Vértező után is nagyon jól jönnek.

3. Közösség: ez számomra talán a másfél év legnagyobb ajándéka. Miközben új barátságok születtek és a régebbiek meg elmélyültek, olyan közösség lett belőlünk, ahol hasonló élethelyzetben lévő fiatalok tudtak együtt beszélgetni/gondolkodni és ezáltal fejlődni. És csapatban nyilván sokkal könnyebb. Nagyon nagy ajándék egy olyan közösség tagjának lenni, ahol mindenki annyit ad bele, amennyit szeretne,  ahol van helye munkának, komolyságnak, viccelődésnek, szórakozásnak. Ahol mindenki azt mond/kérdez, amit akar. Ez egy olyan közösség, ahova szívesen mentem, akkor is, ha nagyon nagyon fárasztó hetem volt, mert minden alkalom hatalmas lendületet adott. Tudom jól, hogy ezekhez az emberekhez bizalommal fordulhatok késöbb is.

A Vértező alatt folyamatosan kaptam. Nekem annyi volt a „dolgom”, hogy elmenjek az alkalmakra. Hát azt hiszem, ez elég jó üzlet volt.

Ádám
A Vértező IV. évfolyamát kísérőként segítettem, így számomra ez a másfél év elsősorban szolgálatot jelentett. Azonban szép volt hónapról hónapra megtapasztalni, hogy ezek az alkalmak nem csak munkává, hanem töltődéssé is váltak a számomra. Ebben sokat segítettek az előadások, maguk az előadók, személyes példájuk, és az, hogy hasznosnak érezhettem magamat, kiteljesedhettem a feladatban.

Nagyon erős közösség formálódott a csoportból, amelynek én is a részévé válhattam. Számomra különösen is fontos volt, hogy személyes, valódi kapcsolatokat alakítsak ki a fiúkkal, örülök, hogy nagyrészt ez is megvalósulhatott.

A résztvevők példájából pedig én magam is sokat épültem. Jó volt látni, hogy milyen komolyan vették önmaguk mélyebb megismerését, saját önnevelésüket és később a Mestermunkák átgondolását. Ez engem is arra sarkalt, hogy komolyabban, lelkiismeretesebben próbáljam végezni a kitűzött feladatokat.

A legszebb pedig talán az volt, hogy a Vértező korábbi hagyományai és az alkalmakba fektetett saját, gyakran hiányos törekvéseim és odaadásom sokszoros gyümölcsöt hoztak. Hála érte az előző évfolyamoknak és a Szűzanyának!

<lap tetejére>

Vértező V.

Megosztás

Korábbi évfolyamok